Tudjuk: „nehéz a boldogságtól búcsút venni”. Eltelt az első munkanap a foci Eb nélkül. Nincs több latolgatás, nincs több zrikálás, nem keresünk kivetítőt, nem kell azt mondani egy ideig, hogy csak tizenegy után (legfeljebb fél tizenkettő) érek rá, mert „programom van”. A reklámok attól hangosak, hogy ne törődj a múlttal, ne gondolj a tegnapra, csak előre nézz, a jövő számít. A reklámok hülyeségek.

Mindenkinek, aki szerette volna, hogy az olaszok jól játszanak és tetszetős futballt bemutatva emelt fővel távozzanak, csalódás lett az Eb. Az összes meccsen nem volt egy felszabadult pillanat, olyan, amikor nyugodtan hátradőlhetett volna, aki az olaszoknak szurkol. Még a franciák ellen sem éreztem ezt, mert támadgattak még 10-en is, és zajlott a másik meccs.

Kiestünk, megérdemelten. Ez az EB teljesítmény ennyit ért, ha már a csoportban kiesünk, akkor sem lehetne egy szavunk sem. Igazából nem is nagyon bánjuk, hogy nem kell több ilyen meccset megnéznünk, mint a mai volt. Pippo nagyon hiányzott, Donadoninak pedig javasoljuk, hogy keressen egy másik szakmát. A továbbiakban hajrá oroszok. E gyenge pillanatom után előrebocsátom, hogy egy kis erőgyűjtést követően holnaptól szidni fogjuk a bírót, a gyepet, a lebonyolítást, Platinit és majd még meglátjuk kit.

Ez a kedves kis gúnynév jutott osztályrészül az olaszoknak a spanyoloktól csupán azért, mert kb Krisztus előtt 67 óta nem bírták tétmeccsen megverni az olaszokat! A tejbetök hispánok! Tetszettek volna egy nyüves EB címen kívül többet, esetleg VB-t is nyerni, és akkor más lenne a helyzet! De neeem, nekik nem elég a világ legszebb és egyik legjobb bajnoksága, nem elég a pótos IFA-ra való világsztár a válogatottakban, egy egész sor kiváló edző (még korábban persze)! NEM! Inkább cseszegessük a jóöreg taljánokat! Ám legyen: akkor most már fúriaként kell lecspani este! És noha most megint van egy bitang jó spanyol csapat, csakhogy a túlsó sarokban ott zihál a francia vértől megrészegült fekete bestia!

Végignéztük a D-csoport küzdelmeit, örültünk a jó meccseknek, a lehelet finom cseleknek, a szép góloknak és tiszta szívből megtapsoltuk a spanyolok makulátlan csoportgyőzelmét. Iniesta passzait, Torres kecsességét, Villa gólérzékenységét nem lehet eléggé dícsérni. Hiába no, be kell látnunk: szépen fejlődik a női foci is.

Ja, igen, és még mérleget is vonunk! A vállunkat azért, mert ha olasz szemüvegen nézzük ezt az EB-t eddig, akkor semmi különös nem történt: nyelve-nyögős továbbjutás a csoportból. A mérleget meg azért, mert ilyenkor ezt illik: szurkolóként fújjuk ki magunkat, nézzünk körbe, mit kellene kijavítani, mi jöhet most?!

Donadoni szerint tegnap este csattanós választ adott az olasz nemzeti tizenegy mindenkinek, aki kételkedett, tamáskodott vagy kritikát fogalmazott meg (amúgy teljes joggal) a csapat eddigi teljesítménye kapcsán. Az olaszok valóban eddigi legjobbjukat tették le a Leitzgrund gyepére! Most persze írhatnám, hogy mi már megmondtukelőre, miszerint olasz továbbjutás lesz itten!

Végy egy az előző meccsek okán daccal feltüzelt olasz csapatot, adj hozzá egy meglepett francia tizenegyet, spékeld meg egy román pontvesztéssel, fűszerezd egy ezúttal normális bíró sporttárssal, végül dolgozd át az egészet egy jó féle olasz szerencsével: máris kész az olasz továbbjutás! Kár, hogy nem nagyon látjuk azt a pluszt, amitől az alapanyagok nem egyszerűen egymásra halmozott élelmiszerek lesznek, hanem valódi fogássá állnának össze.    

Elmaradt a kötelező győzelem. Félreértés ne essék, az azzurri magának köszönheti a döntetlent. Lassú volt a tempó, mint a REAC-Sopronon, kilátástalan volt a támadójáték. El kell ismerni, hogy Del Piero sem tudta megváltani a világot. A széleken ritkán folyt támadás, Pirlo, De Rossi és Perrotta halvány volt. Zambrotta hibája pedig megye 2-ben is nevetséges.
A bírók hibáival nem érdemes foglalkozni, mindenki látta, hogy Toni nem lesről fejelt gólt. Ettől függetlenül kevés volt az átütőerő, nem volt gyors összjáték, nem volt tűz sem, amit Donadoni ígért.
A románok ezért jöttek az Eb-re, kihúzni valahogy és hátha találnak egy gólt, majdnem be is jött. Most az jön, hogy a franciák győzelme lenne a legjobb, hogy a hollandok komolyan vegyék a románok elleni meccset, és mindenképpen győzzenek. Szorult a helyzet, mert másoktól függ a továbbjutás. A franciák legyőzése tehát alap, győzelem nélkül nem lehet tovább menni, az teljesen biztos.
Nem tudom, mi lesz a megoldás, kedden este ilyen játékkal, megint óriási szenvedés lesz. Mivel nincs Roby Baggio, isteni beavatkozás kell.

 

Les, les, les, csak azért is les, Olaszország győzni fog és boldog lesz!

Ne feledjük, mi történt az elmúlt meccsen, de ne is rágódjunk tovább ezen, koncentráljunk Románia két vállra fektetésére. Elfogult szurkolóként – és az UEFA-szabály szövegének értő elemzését követően – lesnek tituláljuk van Nistelrooy gólját, és igazat adunk Demetrio Albertini-nek, aki az első gól döntő szerepét hangsúlyozta a holland meccsen. Fjördfeldt és Wettberg pedig álmodja mindennap, hogy Nápolyba küldték kényszermunkára, takarítónak.

Fel a fejjel, de lejjebb az arccal! Innen a távolból ezt tudjuk tanácsolni olasz barátainknak, miközben nem átallunk fogadásokat kötni holland érzelmű haverjainkkal, hogy a végén az olaszok előrébb végeznek, mint a cseppet sem szimpatikus narancsmezesek.

Már a tavalyi sorsoláskor sejteni lehetett, hogy miután sikerült kidolgozni egy gyalázatos kiemelési rendszert, minimum egy súlyosan kőkemény csoport lesz az idei EB-n. Mikor pedig kialakult a C csoport összetétele, legszívesebben hereszorítót helyeztünk volna valamennyi döntéshozó sógor és bankár cerkájára. Ugyanakkor kár keseregni, hiszen az olaszok innen is tovább fognak jutni, a hollandok pedig mehetnek haza rögvest a csoportkör után, s ha már mennek, vihetik magukkal a románokat is egy vigasztaló spanyeszra!

A hír annyira sokkoló volt, hogy mostanáig nem is nagyon tértünk magunkhoz. A kapitány, Fabio Cannavaro számára véget is ért az EB még mielőtt elkezdődött volna. Épphogy megérkezett a Squadra Azzurra a sógorokhoz, az első edzésen rögtön beütött a krach: szerencsétlen belépő Chiellinitől, földre rogyás, fájdalmas ábrázat, kórházba szállítás, műtét. Kuka az egész! Egy nappal az EB-nyitány előtt illik vidámnak, izgatottnak, várakozásokkal teltnek lenni, és a magam részéről az is vagyok! Azonban Cannavaro sérülése, és főképp kiesése mellett azért nem mennék el szó nélkül! Mert bár mindenki pótolható, mint tudjuk, élnék a gyanúperrel, hogy a Real Madrid és az olasz válogatott középső védője nehezen az. Legfeljebb csak akkor, ha úgy játszik, mint első madridi szezonjában, amikor és ahol, lássuk be, kótyagosan szaladgált föl-alá, és csak az nem fűzte át, aki nem akarta. (A korrektség kedvéért idekívánkozik azért szakértő cimborám megjegyzése is, miszerint Canna olyan szituációkkal volt kénytelen szembesülni a spanyol csapat védelmének tengelyében, amire addig gondolni sem mert!). No de azért a madridi évek előtt történt egy s más!

Futballberkekben időről-időre felbukkannak olyan párosok, akiknek a neve egyértelműen összeforr. Ehhez az kell, hogy a pályán elfoglalt helyük alapján egymás után olvashassuk a neveiket, illetve, hogy rengeteg időt töltsenek el együtt ugyanabban a csapatban.
A Milan és az olasz válogatott középpályáján évek óta megszokhattuk, hogy a Pirlo-Gattuso páros egymás mellett szerepel, elválaszthatatlanok és ha valamelyikük nem játszik, akkor már a névsor felolvasásakor is furcsán hangzik az egész.
Külseje alapján egyikük sem egy Árgyélus királyfi, de mindkét játékosnak van egy-egy olyan markáns tulajdonsága, ami alapján a saját posztjukon a világ legjobbjai közé tartoznak. Pirlo az irányítókészségével, Gattuso pedig a küzdeni tudásával, akaratával emelkedik ki a mezőnyből. Ezzel természetesen korántsem mondtam újat, de ha a Milan és az olasz válogatott hatékonyságának magyarázatát keressük, akkor már meg is van a kulcs. A belső középpálya két alapvető feladatához megtaláltuk a megfelelő embereket, akik szerencsére együtt, egy csapatban bontakoztak ki igazán, megoldhatatlan feladat elé állítva a legtöbb ellenfelet.

Reményeink szerint az egész olasz válogatott hibátlanul fog futballozni az Eb-n, de azért kísérletet teszünk arra, hogy egy-egy játékost kiemeljünk és külön foglalkozzunk velük a hátralévő bő egy hétben. Sok sztár található a keretben, de vitán felül áll hogy az olaszok 1-ese, Gianluigi Buffon egyértelműen világklasszis, és akkor sem lesz lelkiismeretfurdalásunk, ha kertelés nélkül leírjuk róla, hogy a világ legjobb hálóőre.

Az olasz válogatott péntek este Firenzében lejátszotta Belgium elleni felkészülési mérkőzését. A beszámolók szerint a nézők jól szórakoztak, az olasz csapat játékosai közel sem adtak ki mindent magukból, ennek ellenére könnyedén győzték le a belgákat. Az ellenfélről már John Cleese is annyit jegyzett meg, hogy ne illessük őket semmilyen jelzővel, egyszerűen hagyjuk őket figyelmen kívül. A pénteki teljesítményük után sem változott a vélemény róluk, úgyhogy nem is fecsérelünk rájuk több időt. Az eredmény 3-1 lett, gólszerzők Di Natale 2, Camoranesi ill.:Sonck
Az előzetes várakozásoknak megfelelően, az olasz csapat három középpályással és három támadóval állt fel, a négyes védőfal előtt. A kezdőcsapat: Buffon 7.5 – Panucci 6.5, Cannavaro 6.5 , Barzagli 6.5 , Zambrotta 8.5 – Gattuso 6.5 , Pirlo 7, Aquilani 6.5 – Camoranesi 7, Di Natale 8.5 – Toni 6.5 Cserék: Grosso: 6.5, Chiellini: 6, Del Piero: 7, Cassano: 6.5, Borriello: 5, Ambrosini: 6 (a goal.com osztályzatai)

Az összefoglalóban is látható, hogy minden egyes gólt egy-egy olyan passz eredményezett, amelyhez teljes koncentráció kell és rendkívül bíztató, hogy három különböző játékos készítette elő a 3 gólt. Pirlo, Aquilani és Del Piero is remek labdát adott, ezek a mozdulatok önbizalomról és higgadtságról árulkodtak. Erősebb ellenfél ellen nem lesz lehetőség ilyen könnyed játékra, de bemelegítésnek mindenesetre jó volt. Di Natale kiváló játékos, ezt mindig is tudtuk, és az legyen Donadoni gondja, hogy kit állít éppen a kezdőbe. Annyi baj legyen, hogy valaki a csapatból annyira jól játszik, hogy Totti nem hiányzik és Del Piero csak csere tud lenni. Az olasz lapok szerint kiemelkedő teljesítménnyel Di Natale és Zambrotta – aki időközben a Milanhoz igazolt, fiatalítandó a keretet – rukkolt elő, de a többiek is megtették a magukét, ami egy ilyen jellegű meccsen elvárható. Arra nincs magyarázat, hogy Borriello, hogyan hagyta ki az utolsót, de majd az Eb-n bepattan róla.

A meccs után Cesare Prandelli a Fiorentina edzője kiemelte, hogy sok olyan elemet látott az olasz csapat játékában, amelyek tiszta taktikai elképzelésekre utalnak, és ha az olasz válogatott hasonló formában fog futballozni az Eb-n is, akkor szép nyár elé néznek szurkolóik. Cristian Panucci pedig Aquilani játékára hívta fel a figyelmet, aki a rutinos védő szerint az Eb egyik nagy felfedezettje lehet.
Nézzük a helyzeteket, gólokat:

www.dailymotion.com/video/x5m1a7_italie-vs-belgique-31-highlights-pr_sport

Roberto Donadoni, ígéretéhez híven a mai napon kihirdette a végleges, 23 fős keretet. Riccardo Montolivo lett az utolsó, aki nem maradhat, ő az, aki egy álommal szegényebb lesz. A magyar-görögön láttam a beállni készülő Koltai arcán, hogy rettenetesen izgatott. Teljesen helyénvaló, hogy az első válogatott meccsére készülő fiatal játékos idegesen tekintget körbe és a beállás pillanatában is még mindig a címer égeti a mellkasát. Mi magunk, egyszerű földi halandók fel sem tudjuk fogni, hogy milyen érzés lehet a válogatottban való szereplés. Aki futballista lett annak valószínűleg olyan, mint egy felfedezőnek a zászló kitűzése, a politikusnak az 5 éves elévülési idő eltelte, az útszéli prostituáltnak pedig a hivatalos bárca kézhezvétele. Annak pedig már végképp nem tudjuk átérezni a súlyát, hogy milyen lehet egy világbajnok csapat tagjának lenni.

Ez a két műfaj játssza, illetve játszotta a főszerepet az olasz futballban az utóbbi hetekben. A horrornak egyelőre vége, hiszen a Scudetto idei sorsa, minden egyéb megválaszolatlan kérdéssel egyetemben, az elmúlt hétvégén eldőlt. A családregény, amelyből még szintén könnyen lehet véres és fröcsögő sorstragédia, még csak most indul, hiszen miután az EB-re készülő keretben található játékosok kilétéről, immár konkrét nevek felvonultatásával, megindultak a találgatások, Donadoni kihirdette 24 fős (?) keretét. Bár a mű első oldalait egyelőre inkább az olasz sajtó, mintsem Donadoni írta, az egykori rossonero most már átvette az irányítást, a fő- és mellékszereplők immár feltűntek, a cselekmény pedig egyértelműen ismert: a Squdra Azzura szereplése az EB-n. Emellett pedig már a társszerzők is megkezdték működésüket, hiszen a csoportellenfelek kapitányai, illetve az adott országok sportújságírói is egyre inkább a keretekkel vannak elfoglalva.
 
Nem sikerült elkapni a kibelezős gyilkost – bajnok az Inter; színre léptek az olasz EB-saga szereplői – Pippo kimaradt.

Egy név még lekerül a listáról, de végre tudjuk, kik alkotják majd az olasz válogatott keretét az Eb-n. A pontos névsor ismerete nélkül is bizton állíthatjuk, hogy kapusposzton a legerősebbek közé tartozik a csapat. A védelem rutinjára, szervezettségére valószínűleg újra lehet alapozni, ideértve természetesen a középpálya védekezésért felelős embereinek bőséges választékát is. A támadóalakulat eredményessége pedig nagyban függ az előbbiek nyújtotta biztonságtól, illetve az egyéni képességektől. Utóbbi tényező szintén amellett szól, hogy rettegjenek inkább mások, az olaszok tehetségben, egyéniségekben és rutinban bármelyik válogatottal felveszik a versenyt.

Edző bá' kihirdette a 24 szerencsés névsorát, akik közül 23-at az EB-re is magával visz.

Kapusok: Amelia (Livorno), Buffon (Juventus), De Sanctis (Sevilla);
Védők: Barzagli (Palermo), Cannavaro (Real Madrid), Chiellini (Juventus), Grosso (Olympique Lyonnais), Materazzi (Inter), Panucci (Roma), Zambrotta (Barcelona);
Középpályások: Ambrosini (Milan), Aquilani (Roma), Camoranesi (Juventus), De Rossi (Roma), Gattuso (Milan), Montolivo (Fiorentina), Perrotta (Roma), Pirlo (Milan);
Támadók: Borriello (Genoa), Cassano (Sampdoria); Del Piero (Juventus), Di Natale (Udinese), Quagliarella (Udinese), Toni (Bayern München).

Del Piero mellett Cassano beválogatásának is egy emberként örülünk.

 

Nemrég olyat tettem, amit még soha. Amikor a tejeskávémat liturgiaszerűen kortyolgatva olvastam az Indexet, az „Inzaghi klasszikus mesterhármast lőtt” című cikkre kattintottam.

Sok olyan ismerősöm van, aki a MU focijának őszinte híve. Ők tudják.  Véget nem érő vitákban próbáljuk egymást meggyőzni arról, amiről nem lehet. Viccelődnek az olaszok macskákkal fennálló sajátos viszonyán meg, hogy valami futball-szerűt is említsek, az időhúzáson, én pedig visszaviccelődgetek a fantasztikus angol nők bámulatos sármján meg a kurva beívelgetéseken.

70 év fölött, szívbetegen, hogyan telik egy átlagos vasárnap délután?