HTML

Forza Italia!

"Olasz testvérek, Itália feltámadott!" - Az olasz válogatott EB-blogja rajongóknak és irigykedőknek.

Friss topikok

  • Altobelli: az Index csinál majd újra Vb blogot, nem valószínű, hogy újra mi írjuk, de úgy tudom lesz, kövesd ... (2010.05.20. 10:56) Nehéz a boldogságtól búcsút venni
  • madbalee: Beavix: Nagyon tuti írás köszi! Raul lett az olaszok Maldinije. (2008.06.30. 23:09) Mindenkinek, aki...
  • madbalee: Giovinco. (2008.06.23. 21:09) Ennyi volt
  • Anti-antifootball: Tudom,hogy az olaszokra gondolsz,de most ez,hogy jön ide?! Eb,Vb érmeket írt és abba meg tudjuk,ho... (2008.06.23. 20:02) Nemi diszkrimináció
  • *KryszSzerelme*Eszty (törölt): A szájpropaganda a marketing fontos része :p (2008.06.22. 20:51) Bestia Negra – spanyol derbi előtt II.

2008.06.24. 18:42 Altobelli

Mindenkinek, aki...

Mindenkinek, aki szerette volna, hogy az olaszok jól játszanak és tetszetős futballt bemutatva emelt fővel távozzanak, csalódás lett az Eb. Az összes meccsen nem volt egy felszabadult pillanat, olyan, amikor nyugodtan hátradőlhetett volna, aki az olaszoknak szurkol. Még a franciák ellen sem éreztem ezt, mert támadgattak még 10-en is, és zajlott a másik meccs.
Mindenkinek, aki úgy gondolta, hogy Donadoni betölti majd a Lippi után hagyott hatalmas űrt, csalódást jelentett a kapitány Eb-szereplése. Sokan leírták már, hogy Donadoni sem motiváció, sem taktika, sem pedig „meccselés” tekintetében nem tudott sikeres elődei nyomába érni. Számunkra egyértelmű, hogy bátortalan volt és indokolatlanul ragaszkodott mind a csapat taktikájához, mind pedig egyes játékosokhoz. Nem tartjuk valószínűnek, hogy maradna szövetségi kapitány. Nem is csak azért, mert mindenképpen kudarcnak kell értékelni az olasz válogatott szereplését, hanem, mert a világbajnok kulcsjátékosok kiesése, visszavonulása, lemondása miatt, szinte teljesen új csapatot kell összerakni a következő selejtezőkre. Ehhez pedig – ismerve az olasz sajtó nyomásának erejét, és a squadrával szemben támasztott elvárásokat – új kapitány kell. Donadoni továbbra is legenda marad játékosként, edzőként pedig sokkal nagyobb sikereket kívánunk neki, mert szimpatikus ember, aki nyilván sokkal jobban ért a labdarúgáshoz, mint bármelyikünk összes ismerőse együttvéve.
Mindenkinek, aki olasz szurkoló üzenjük, hogy teljesen mindegy, hogy van-e oka, indoka annak, hogy az azúrkékeknek szurkol. Lehet mélyreható elemző szenvedély, lehet a mez színe, lehet egy játékos a múltból, lehet a pizza, lehet a brokkoli vagy a csavartfagyi az olasz szurkolást megalapozó élmény, nem számít. Senki és semmi nem akadályozhat meg abban, hogy az olaszoknak szurkoljatok, pusztán érzelmi alapon, nélkülözve mindenféle racionális döntést. Az egész életünk élmények sorozata, amikből a gondolatainkat merítjük, ami alapján a döntéseinket hozzuk. Aki elkezdett szurkolni valamelyik csapatnak, az ragaszkodik az így szerzett élményekhez, és még nagyapa vagy nagymama korában is tudni fogja a 2008-as Eb-n játszók neveit. Én is így vagyok a Milan-nal kapcsolatban, 1987 óta, nem adom fel, nem szurkolok másnak, és ezzel sokan vannak még így rajtam kívül.

Mindenki, aki bármely más csapatnak szurkol, reméljük, hogy örömet lel az Eb-meccsekben, a szurkolásban, meg minden másban is. Irigykedünk azokra, akiknek a csapatai a 4 közé jutottak, ugyanakkor természetesen meg tudjuk magyarázni, hogy nekünk, akik az olaszoknak szurkoltak, miért sokkal jobb. Természetes, hogy mindenki önigazolást keres még a játékban is, ami egyébként komolyabb, mint sok más dolog, és szereti, ha igaza lesz és utóbb beigazolódni látja a tippjeit, „megmondásait”. Nagyon jó, ha van közös téma, amin lehet vitázni, tanulni a mások véleményéből. Hozzáértőktől és kevésbé hozzáértőktől meghallgatni, hogy mi mindenre lehet figyelni a meccseken.
Mindenkinek, akinek a magyar válogatott kedvenc csapata, igaza van. Az édesapám játszott az Aranycsapat ellen, látta Albertet, Göröcsöt, Nyilasit, Törőcsiket focizni, amikor Mi oktattunk. Ő meccsről meccsre szurkol, nincs egy kedvenc csapata a külföldiek közül; érthető. Külföldi csapatoknak szurkolni olyan, mint ropit enni, amikor valaki leszokott a cigiről, vagy alkoholmentes sört inni és a kocsmai füsttől „berúgni”. Most ez van velünk, magyarokkal, viszont az Eb-n (Vb-n) óhatatlanul választ kedvencet magának mindenki, aki szereti a focit. Ez így van rendjén.

Mindenkinek, aki szeretné és mindenkinek, aki nem: Folytatjuk!

Ja, majdnem elfelejtettem…

Mindenkinek, aki szereti Monica Bellucci képeit, kárpótlásul a négy meccs szenvedéseiért.


 

10 komment

Címkék: csapat labdarúgás olaszok bellucci forza eb2008


A bejegyzés trackback címe:

https://forzaitalia.blog.hu/api/trackback/id/tr33537580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madbalee 2008.06.24. 19:46:20

Ez a post így kerek ahogy van, nincs mit hozzátenni!

WUTM 2008.06.24. 20:29:40

"lehet egy játékos a múltból"
bizony!!!! Roberto Baggio. ehhez nincs mit hozzátenni.


"Én is így vagyok a Milan-nal kapcsolatban, 1987 óta,"
én meg 89 óta! :-)))

szép írás, köszönöm, jól esett, mert már napok óta szégyellenem kéne, hogy nekik drukkolok, lenéznek és sajnálnak... de nem érdekel! :-))

Beavix 2008.06.25. 13:22:22

Kedves Sportársak!

Ha ilyeneknek szól, akkor nekem is. Én is a Van Basten-féle Milanba szerettem bele (ötévesen – pedig 89-ben az Inter volt a bajnok és Matthaus sem volt kis zsugás). Aztán egy olaszországi családi nyaralás során kaptam egy Milan mezt, egy évre rá meg jött a Barca elleni 4-0. Akkor sok minden eldőlt. Végleg.

Persze akkor még nem tudtam, hogy a kedvenc focistám az azóta is élő-játszó ikon lesz, aki cét annyiszor kapta le a pályáról makulátlanul, ahányszor az MU-ban pályára mert lépni a Milan ellen. Ja, hogy hozzá képest Cé csinálhat a labdával amit csak akar, ígyis-úgyis taknyos kölök és az is marad? Igen. Persze néhány labdarúgással eltöltött pillanata alatt Cénél nagyobb karakterek is vették jegyre a levegőt szorításában. Paolo Maldininek amellett, hogy védő létére nem rossz technikai képességekkel áldotta meg az atyaisten, a jószerencse, vagy az atyja, van néhány szerethető tulajdonsága még.

Kevés olyan vezér van, akiről sugárzik a méltóság és a tekintély a pályán, akinek autoritása nem harsányságból, vagy erőszakból ó, esetleg a pályán eltöltött éveiből adódik, hanem olyan természetes, mint békának a bőrlégzés. Van és kész. Mint Jézus, tud vízen járni, tökmindegy, hogy hogy csinálja, mert más úgyse képes rá. Ehhez persze szorosan hozzátartozik, hogy a sportot, amit űz, maximális alázattal és tisztelettel kezeli, csakúgy mint azokat, akik vele együtt űzik – hogy csapattárként, vagy ellenfélként, az irreleváns. Azért megy ki a pályára, hogy focizzon, mert abban leli az örömét, pontosan ezért védő létére is óvakodik attól, hogy sérülést okozzon. Focizni és focizni hagyni.

Aztán van még neki hűsége, méghozzá olyan, amit szintén nem a menzai sorban osztogatnak a tökfőzelékhez. A mai labdarúgók közül esetleg Giggs, Puyol, Del Piero, Raúl, vagy Totti hasonlítható hozzá (elnézést a kihagyottaktól) – persze az említett urakat is csak korlátosan, hiszen többségük épphogy elhagyta a harmincat így mondjuk a Matisz famíliában gyermeke lehetne il Capitanónak.

Ezek pedig olyan értékek, amik emberi tényezőkön, nem pedig szakágbeli tehetségen múlnak. Ilyen módon az élsportnak különösen nagy felelőssége van ezek közvetítésében a „plebs” felé: nem mindegy, hogy homorítós Cékből, tangás Beckhamekből, fejelgetős Zidane-okból, esetleg köpködős Rijkaardokból (Tottikból, hálistennek Torghellékből aligha) lesz-e példakép, vagy Maldini attitűdje lesz a minta. Bár a fent említett labdarúgók mindegyike nagyobb futballtudást képvisel (a saját posztján), nekem mégis Paolo a kedvenc, mert emberileg sokkal több mindene van azon az 5 BL (és még néhány más) címen kívül, ami mind bagatel ahhoz képest, hogy milyen emberi kvalitásokkal küzdötte végig sportpályafutását – aminek még koránt sincs vége, mert jövőre újra bajnok lesz a Milannal.

Forza Italia!

Darvászó Koppány 2008.06.25. 15:16:19

Az előttem szólót azzal szeretném kiegészíteni, hogy mindez Ryan Giggsre tökéletesen elmondható, csak az írásban a "Giggs" szót ki kell cserélni "Maldinire":)
Köszönjük az írást, Altobelli, ne hagyjátok abba!

madbalee 2008.06.25. 15:47:34

Teljesen egyetértek én is. Maldininél talán csak a 6-os számmal játszó Il Capitanonak volt nagyobb tekintélye a pályán.

Csekonics · http://Csekonics 2008.06.26. 11:29:22

Így így! Én is csak egyetérteni tudok az előbbi hozzászólásokkal. Ha már itt tartunk, még egy név: Franco Baresi. Maldini is tőle lesett el mindent, amit a védekezés magasiskolájának hívnak. Hogy sajnáltam '94-ben, megérdemelte volna ő is a VB címet

madbalee 2008.06.26. 14:59:04

Csekonis: szerinted ki az aki 6-os mezben játszott? :)

madbalee 2008.06.27. 16:14:17

Lippi a kapitány tegnaptól:)

Beavix 2008.06.30. 13:38:52

Kedves Sporttársak!

Vége van az őrületnek (ami remélem, hogy szeptemberben folytatódik az olasz blogon, Juvés, Interes, Milanos, Romás meg mindenféle más csapatok tifosóinak késhegyre menő vitáival, kultúrált vaffanculóival, satöbbi).

És előtte én megállnék és megemelném a kalapom ezek előtt a hülye vamosok előtt, akik fantasztikus focival nyerték az EB-t (és mi ilyenkor szolidan mutogatunk a squadra mezére felvarrt négy aranycsillagra, amihez két év múlva jön az ötödik). Jól is jön nekik, pont amikor a spanyol labdarúgókultúra krémje elkezd(ene) Angliába szivárogni, végre nyertek egy tornát, szép játékkal, parádéval, fiestával, Iniestával, Casillassal – de Raúl nélkül.

Kérdezhetné most valaki, hogy ki az a Sergio Garcia? Hát pont az ember aki a kieső Zaragozában Diego Milito és Ricardo Oliveira cseréje volt. Hát ennyi erővel én is bekerülhettem volna, Sennának is lett útlevele, meg még nem léptem pályára a magyar válogatott mezben, noha a gimnazista tornaórák elmúltával túljutottam karrierem zanitjén, azóta sörfronton próbálom befogni Gascoigne-t, hálistennek hiába. Szóval én kérek elnézést Raúltól.

Mondhatnánk, hogy az EB erkölcsi győztese egyértelműen Italia – az ezer sebből vérző eltiltásoktól, sérülésektől, visszavonulásoktól, pestistől és új adófajtáktól meggyengült olasz védelmi vonal is a római limesek precizítását idézve érte el, hogy ezek a pszeudo-Európa-bajnokok 30 méterre se közelítsék meg Buffon kapuját. Az olasz nemzeti tizenegy csupán szerénységből állította meg saját menetelését és hagyott ki direkt két tizenegyest (azért nem többet, hogy ne legyen gyanús), hogy ne unja meg a világ, hogy állandóan Italia győz.

Csak a világ már az ikszeinket is unta. Ugyanis a squadra játszotta a legjobb focit, amikor játszott. És ez ezen a tornán a neki jutó 390 percből kb. 40 percig történt (a holland második félidő első 20 perce és a franciák elleni Ribery-sérülés utáni 20 perc). Ez kb. 10 %. Ennyivel ha lehet is nyerni, akkor is pofátlanság. Ciki, mint a hózentróger a susogónacin. Szóval, mi pontosan tudjuk, hogy azért el lehet kapni a spanyolok tökét (pont egyetlen csapatnak volt erre esélye), de azért nem baj, hogy ez most így alakult.

Szakmailag se. Jó, hogy végre az nyert, aki mert, aki játszott és aki élvezte, hogy játszik.. Lendületből, kreativításból, technikából, rafkóból, meg fineszből, tudunk még rá néhány szót, hiszen a forzaitalián mindenki szakértő. Ez a foci felül tudta írni Torres melírt haját, összes hisztijét, szimulálását, cirkuszolását, amivel sikerült Cé szintjére süllyednie – és egyben az EB emblematikus figurájává válnia. Egyszerre van benne a játékában az EB két arca: a zseniális lendületes technikás foci, és a folyamatos nyávogás, dobálózás, meg a végtelenül csúszós talajú tizenhatos, amin belül minden támadó elesik.

Erre volna egy szabálymódosítási javaslatom: akihez ápolószemélyzetet kell behívni, vagy a bírónak meg kell állítani a játékot, az nem folytathatja. Le kell cserélni (ha van még rá lehetőség). Valószínűsítem, hogy a szimuláló játékosok gyógyulási ideje és tájékozódási képessége (merre található a pálya szélén a saját gyúróm) hirtelen feljavulna. Másrészt aki nem tud a saját lábán távozni sérülését követően, annak ugye meg kell védenünk az egészségét, nemde?

Ám mindez nem írhatja felül azt a futballélményt, amit az Európa Bajnokság hangulata és a győztes csapat (és sok más gárda) játéka adott. Szóval mégegyszer megemelném előttük (Raúl előtt is!) a kalapom, mert 2008 a spanyolok éve volt és csak az összes többi lesz a mienk.

Viva Espana, Sempre Italia!

madbalee 2008.06.30. 23:09:29

Beavix: Nagyon tuti írás köszi!

Raul lett az olaszok Maldinije.
süti beállítások módosítása