Ez a két műfaj játssza, illetve játszotta a főszerepet az olasz futballban az utóbbi hetekben. A horrornak egyelőre vége, hiszen a Scudetto idei sorsa, minden egyéb megválaszolatlan kérdéssel egyetemben, az elmúlt hétvégén eldőlt. A családregény, amelyből még szintén könnyen lehet véres és fröcsögő sorstragédia, még csak most indul, hiszen miután az EB-re készülő keretben található játékosok kilétéről, immár konkrét nevek felvonultatásával, megindultak a találgatások, Donadoni kihirdette 24 fős (?) keretét. Bár a mű első oldalait egyelőre inkább az olasz sajtó, mintsem Donadoni írta, az egykori rossonero most már átvette az irányítást, a fő- és mellékszereplők immár feltűntek, a cselekmény pedig egyértelműen ismert: a Squdra Azzura szereplése az EB-n. Emellett pedig már a társszerzők is megkezdték működésüket, hiszen a csoportellenfelek kapitányai, illetve az adott országok sportújságírói is egyre inkább a keretekkel vannak elfoglalva.
 
Nem sikerült elkapni a kibelezős gyilkost – bajnok az Inter; színre léptek az olasz EB-saga szereplői – Pippo kimaradt.

A taljánoknál mozgalmas hónap a május sportesemények terén. A Giro D’Italia ilyenkor robog át az Appeninek-en és az Alpokon (jelenleg Viscontin feszül a rózsaszín trikó); Imolában is ilyentájt szoktak körözni a félőrült F1 pilóták (idén ez a verseny nincs a versenynaptárban), az olasz hoki válogatott is mindig ilyenkor próbál bent maradni az A csoportban (idén kevés sikerrel). Azonban leginkább a Scudettoért folytatott küzdelem – már ha nem marad el – foglalkoztat ilyenkor minden becsületes olaszt, ami az idén olyan kurva izgalmas lett a végére, hogy mi is hajlamosak voltunk telerottyantani a gatyeszt!

A horrort az Inter kezdte még korábban, melynek keretében sikeresen kihajította az ablakon 11 pontos előnyét a Roma előtt, és az utolsó forduló előtt mindössze egyetlen ponttal állt a Serie A élén. Persze, mint az egy jó thrillerben követelmény, az Inter mellett más ferde hajlamú, brutális gyilkos is feltűnt a színen. Anélkül, hogy a komplett szezont elemeznénk, azt azért fontosnak tartjuk rögzíteni: a két milánói csapat ritka balfasz volt az utóbbi időben. Aztán vasárnap délután minden olasz futballőrült a tv elé ült, hogy lássa, miként reng a föld Itáliában (no meg azt is, ahogy a mi Petink megint olyan okosakat mond, mint általában szokott). Lássuk be, megvolt az esély arra, hogy Péntek 13-szerű izgalmak és színvonal (na jó, ez csak vicc volt - haha) alakuljon ki. Mert azért idegenben a Parma ellen nyerni, amikor a sonkásoknak a bennmaradásért kellett volna felszántani a pályát, nem olyan burla (legalábbis ezt gondoltuk, mi balgák), és hát ugye az Internél is előfordult már, hogy az utolsó fordulóban beleszartak a saját fészkükbe.

Aztán úgy alakult, hogy a végére ellaposodott a cselekmény. Azon mellesleg csodálkozunk, hogy a sporttévé nem pakolta ki a tizennyolcas karikát a közvetítés alá, mert azért az első félidőben folyt a vér rendesen, és lelki szemeink előtt már láttuk is, hogy Milánóban kicsontozzák a lobogó hajú dzsigolót, Materazzira pedig ezer éves római átkokat szórnak a csapat bőszebb szurkolói. Nem így lett!

Azért érdemes azon is elgondolkozni, vajon az eggyel korábbi fordulóban mi volt az a kívülállók és persze hozzá nem értő bunkók számára érthetetlen ok, ami odáig vezette az Intert és Mancinit, hogy egy fontos, mi több, az idény legfontosabb tizenegyesét a jó öreg Marco rúgja?! Ahogy mondani szokás, Marco oltári fasza gyerek, nagyszerű védő, de azért ilyet nem lehet csinálni! Tudom, a vb döntőn is rúgatott vele egy büntetőt Lippi, de ez nekem már akkor sem tetszett. Állítólag ismét hőssé kellett volna válnia, mint annak idején a berlini vb döntőben! Nos, tudjuk mi lett a vége. Persze lehet jönni olyan Mancini-féle dumákkal, hogy a kijelölt rúgók Cruz, Balotelli és MM, és bárki bármikor kihagyhatja. Persze. Egyrészt Mancini mi a bánatos pélóért bízza a döntést egy Marco féle agytrösztre? Marco úgy érezte tudni illik, hogy ezt most nekik köll rúgni! Hm! Részünkről azt a megoldást preferálnánk, hogy az utolsó előtti fordulóban senki ne érezzen semmit, hanem legyen előre tutira megmondva, hogy ki és ki nem. Fogadok, ha Cruz hagyja ki, nincs ekkora cécó, bármit is jelentsen ez a szó. Bár akkor is fel lehetne vetni a kérdést: miért az Inter a balfasz mindig ilyen esetben?! Felmerült bennünk az is, hogy vajon a milánói derbin miért nem focizott 75 percen át az Inter? Mindegy. Utólag mindennek immár elég kevés a jelentősége.

Mancini jóvátette (majdnem) minden hibáját, és véget vetett a kaszabolásnak, amikor betette Ibrahimovicot a második félidőben, aki ismét bizonyította, remek játékos! A Parma gyalázatos játéka még csak növelte az Inter megérdemelt győzelmének bizonyosságát. (Talán jót is tesz a Parmanak, hogy az elmúlt évek folyamatos, langymeleg nagy semmije után kisetek, és talán végre komolyan csapatépítésbe kezdenek és egy lesz rendes csapat, rendes edzővel.) A Roma közben azt tette, amit kell: gólt rúgott és vezetett a Catania ellen. Áááááá! Gondoltam, klasszikus horror forgatókönyv: a buta szőke a nagykéses, aberrált, többszörös anyagyilkos elől az emeletre menekült, ahol majd bekövetkezik a különös kegyetlenséggel elkövetett szeletelés, darabolás, savval leöntés és egyebek egy Parma gól formájában. De jajj, megjött a felmentő sereg (a svéd-bosnyák duplája), a pármaiak hangyabolyszerű rohangálása pedig végleg megpecsételte a Roma sorsát. Ennek örömére csináltak is két felesleges és érthetetlen dolgot azon nyomban: elkezdetek nemfocizni egyrészt, plusz elkezdték (legalább is egyesek) a bírókra kenni az Inter bajnoki címét, másrészt. Ez utóbbi még csak rendben volna, elvégre olaszokról van szó! Viszont kutya kötelességük lett volna végig normálisan védekezni, és az egyenlítés után is mindent megtenni a győzelem érdekében. Elvégre nem látták, milyen retartdált a Parma (így nem tudhatták feltétlenül, hogy azok nemhogy két gólt nem lőnek, de örülhetnek, hogy a szakadó esőben az Inter nem akart tovább focizni). Két gólt ugyanis 10 perc alatt rúgtak már az olasz bajnokságban, pláne ilyen körülmények között. Végül is az lett a bajnok, aki több pontot szerzett, ráadásul úgy, hogy senkit nem zártak ki, senkitől nem vontak le pontot, nem volt botrány, se maffia leszámolás.

Megemlítendő még: a Milan lemaradt a BL-ről, ami akárhogy is nézzük, oltári szopás, valamint a Parma (és a már korábban elköszönő Livorno) mellett az Empoli is kipottyant, annak ellenére, hogy ez utóbbi nyert. Gondolom, ők sem épp lányregénynek éltek meg a hétvégét. A Catania viszont a Roma elleni döntetlen segítségével bennmaradt. Nagyszerű bajnokság volt szerintem, jövőre legalább egy ilyet, egy erősebb Juventus és Milan részvételével, és néhány új farkassal a bordóknál. Az Inter meg most egy ideig remélem nem fog nyerni!

Az EB keret vonatkozásában nem szeretném már most rárúgni az ajtót az öreg Robertora, hiszen az csúnya dolog. A sajtóban napvilágot látott különböző listák után megjött a végleges 24 fős keret, melyből jövő hétig egy nevet még kihúz a mester. Megjegyezzük, hogy a kerethirdetés ilyen módját szadistának vagyunk hajlamosak titulálni: mi a bánatos atyaúristenért kell azt a plusz egy embert hülyíteni? Hogy aztán mikor végül kipakolja őt az edző, ott helyben bolonduljon is meg? Biztos van szakmai oka mindennek, csak épp akkor is kissé durva módszer. Mindenesetre a keret kapcsán néhány gondolatot alant megvillantunk, a teljesség igénye nélkül.

A hétvégéig szinte másodlagos kérdés volt a keret. Hiába, egy horror mindig érdekesebb, mint egy regény. Viszont most, hogy egyelőre véget értek a szívtépő izgalmak, lássuk miben settenkedik Donadoni. Elől járóban két dolgot a magam részéről már most látni vélek. Pro primo: a jelenlegi olasz válogatott keret, pontosabban annak egy jelentős része olyan öreg, mint a Via Appia. Azaz eléggé. Pro secundo: a keretben helyet kapó játékosok láttán és a kimaradók (Totti, Nesta, Inzaghi) ismeretében én most leginkább úgy érzem magam, mint az egyszeri kuncsaft, amikor az úri szabó elkészíti számára a méretre szabott frakkot minden járulékos cuccal. Felpróbálja a príma szövetből készült, csodálatos ruhakölteményt, majd mélyen a szemébe néz a szabónak, és azt mondja: Ha egyenesen állok tökéletes és kényelmes. De ha előre hajolok, a tökeim kiugranak a szememen! (Hogy melyik filmből loptuk kis metaforánkat: kéretik kitalálni, megküldeni nekünk, hátha lesz jutalom is.) Nos, hogy miért is érzem így, arról röviden.

Nyilván a kapus poszt nem komoly téma: Buffon szimplán a világ legjobb portása, és mögötte álló Amelia / de Sanctis duóból bárki kerül is be, teszi a dolgát becsülettel. Nem itt fog eldőlni a csapat sorsa.

Átugorva a védelemre, rögtön komolyabb kérdésekbe ütközhetnénk, ha nagyon akarnánk. Egyrészt itt a legsúlyosabb az elöregedés, illetve, az eddig képbe került palik egy része idén enyhén szólva is visszafogott teljesítményt nyújtott. A Cannavaro-Materazzi kettős középen a lehető legjobb választás, hiszen nincs Nesta, ami valljuk be őszintén, azért szívfájdító! Bár a két delikvens is vénült, de ha csak megközelíteni tudják a 2006-as németországi színvonalat, akkor nem itt lesz a gyenge pont. A szélen sem Oddo, sem Zambrotta nem volt igazán meggyőző idén, sőt, én utóbbi esetében a fos jelzőt is bátran használnám. Amióta az FCB megszerezte, Gianluca meg sem közelíti korábbi önmagát. Hiányzik a sok felfutás, az ellentmondást nem tűrő, kőkemény és precíz emberfogás. Néhány jó teljesítménytől eltekintve, ez kevés lesz, ahogy mondani szokás. A védelemben talán még Panucci szélen mutatott formája adhat okot bizakodásra, de ő sem lesz már fiatalabb. Grosso teljesítményét, őszintén szólva, nem követtük folyamatosan a csigazzabálóknál. Azt azért rögzítenénk, hogy a védelemben összességében nem látunk nagy gondot.

A középpályán kiváló játékosok egész sora jöhetett szóba, mégis, két tényezőre hívnánk fel a figyelmet: egyrészt Milan-os különítmény kissé forma alatt játszott az idény során, másrészt nem látom, bár keresem Totti utódját. Szerintem Ambrosini nem feltétlenül válogatott szintű játékos, és ezt a véleményemet az esetleges felhördülés esetére is fenntartom. Gattuso is nekem valahogy gyengébbnek tűnt ebben a szezonban, amit nyilván nagyban elősegített a teljes csapat gyengélkedése is. Reméljük, felpörög a kis méregzsák, és ott fog majd loholni az ellenfelek nyakán, mint egy szemtelen piaci légy. Pirlo tesó, mint a következő milánói kapcsán nekem mindig az jut eszembe, hogy ő egyedül nem elég irányítónak a középpályára. Mindig van előtte-mellette egy Kaka vagy egy Totti. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy ő önmagához képest kifejezetten gyenge szezont futott, akkor azért én kicsit félek. Néha a szezon közben a Milan játéka nekem olyan volt, mint valami lassított felvétel: szokásos labdaszerzés a saját tizenhatos előtt, Pirlo vagy Ambrosini megkapja a labdát, és….. És semmi! Nem jön a szokásos villámgyors kontra, csak valami totyorgás, úgy tessék-lássék módjára. No persze itt a Milan korábbi színvonalát vettük alapul, meg az európai tempót, és nem Sitku meg Kuttor kutya sebességét. A lényeg, hogy nekem nem áll össze 100%-osan a középpálya, úgy, ahogy szeretném. Bár a római különítmény, különösen a De Rossi-Aquilani kettős, akik bárkit legyalulnak, és még támadni is bírnak, patent formában focizta végig a szezont, Camoranesi pedig kiválóan tud megoldani egyszerre szaladgálós, beadós, labdaszerzős és passzolós feladatokat egyaránt, mégis, nincs igazi karmester ebben a keretben. Persze lehet, hogy nem is kell? Ez utóbbit támasztja alá, hogy a 2006-os vb során Totti barátunk teljesítménye a már korábban emlegetett formájú, szagú és állagú guánóval volt leginkább jellemezhető, a csapat mégis világbajnok lett. Akkor viszont gyakorlatilag mindenki más a kezdők közül (beleértve Pirlot is) fantasztikusan játszott! Így hát nem vagyok nyugodt! Donadoninak viszont Pirloval, Camoranesivel és adott esetben játszó és labdáért visszalépő Del Pieroval kellene megoldani leginkább Toni labdákkal való ellátását. Meglátjuk. Azt viszont nem bírom ki, hogy ezúton is ne rögzítsem véleményem Totti szemét viselkedésével kapcsolatban. Egy ekkora focista, aki nem beteg, nem öreg, nem bántják a szelek, nem támadta még meg az isiász, az nem teheti meg, hogy lemondja a válogatottságot!!! Ez ugyanis a sportemberi és nemzeti kötelezettségek sutba hajítása, ha szabad ilyen körmönfont módon fogalmazni. Magyarul: Franceso szüljön sünt!   

Az csatársorra pillantva viszont most már teljesen bizonyos, hogy Inzaghi nem tart a kerettel, míg Cassano kerettag! Cassano beválogatása melegséggel tölti el szívünk! Tudjuk jól, hogy kissé dilis, mindenkivel összevész, néha ráadásul elképesztően idegesítő módon nem csinál semmit, mégis, hiba lehet a mellőzése, ami úgy tűnik, nem következik be, bár még ő is lehet az az egyetlen, aki otthon marad. A Sampdoria színeiben idén jó szezonja volt (10 gól) és ha egyszer kijönne belőle, ami a képességei alapján kijöhet, akkor nagy hasznára lehetne a válogatottnak. Úgy tűnik, talán lesz is. Bár megjegyzem, a 6 darab csatár soknak tűnik egy olasz válogatottnál, így lehet, hogy itt karcsúsít majd a maestro.

Ellentétben a Cassano esetében tapasztalt dicséretes hozzáállással, Super Pippo kihagyása szerény és visszafogott véleményem is szerint súlyos bűn. Arra, hogy ilyen durván egyértelmű véleményt mondok, ezer és egy okom van, íme három ebből: fültő, lapocka és farpofa. Nem a vasárnapi ebédhez vásárolt aprólék összetevőire gondolok, hanem azokra a testrészekre, pontosabban Pippo azon testrészeire, amelyek úgymond mindig kéznél vannak, és azokkal bármikor bárkinek képes gólt „lőni” (persze ezenkívül a konzervatív lábbal-fejjel megoldás sem idegen tőle). Bár már 35 éves lesz idén, még mindig kiváló ember az akut gondok enyhítésére. Kiváló példa erre tavaszi teljesítménye a Milanban, ahol az utolsó 4 hónapban 11 gólt rúgott, fejelt, csípett, harapott össze. Épp ezért kellene behívni, mert ha feltesszük azt a teljesen képtelen helyzetet, hogy az olaszok szenvednek majd a csoportmeccsek alatt (tudjuk, hogy ilyen még nem volt, de hátha), és Toni (aki vitán felül kezdő kell, hogy legyen) épp nem tudja kirángatni őket a trutymóból, akkor Donadoni mester csak rámutatna a padon épp a száját egyenesítgető, cipőjét kötögető Filippora, aki bevágtat 20 percre és el is van boronálva minden. Az a képessége ugyanis, hogy az ereiben is gól csörgedezik, és hogy minden pillanatban érzi a kaput, nem múlik el. Lehet, hogy futni már a korábbiaknál is lassabban tud, cselezni évek óta nem láttuk (a labda mondjuk sosem evett a tenyeréből), az első helyzeténél tutira lesen van, majd a következő kettőt a kapusba lövi, de aztán úgyis jön a gól. A magunk részéről nem értjük, miért nem lehet betenni, pláne akkor, amikor egy bizonyos Rocchi nevű csóka is szerepelt az egyik korábbi bő keretben (amit a magunk részéről csak elírásként tudtunk értelmezni). Pipponak helye lenne a keretben, a kutyafáját!

A felvetett problémákat némileg ellensúlyozza, hogy Domenech és Van Basten is úgy érzi, mindenképp ki kell hagyni néhány tutira kezdőt még a keretből is. (Domenech úgy dönött, Trezeguet nem kell a franciáknak, Van Basten pedig sem Makaay, sem Seedorf közreműködésére sem számít! Őrület! Beszarás! Ilyen nincs, és mégis van!)

Hozzáteszem, az frakkot nyilván nem azért veszek fel, hogy tornásszak benne: abban ugyanis elegánsan és légisen végig kell sétálni a bálon, meginni két pezsgőkoktélt és az est végén a jól megérdemelt trófeával távozni. Hajolgatni nem kell, csak a végén!

Grazie mille! Si, si, siamo campioni!!! 

Végezetül íme azoknak a neve, 24-en vannak, akik közül egy kipenderítése után, kialakul majd a végleges 23:

portieri: Gianluigi Buffon, Marco Amelia, Morgan De Sanctis 
difensori: Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Christian Panucci, Andrea Barzagli, Gianluca Zambrotta, Giorgio Chiellini, Fabio Grosso 
centrocampisti: Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso, Massimo Ambrosini, Daniele De Rossi, Simone Perrotta, Alberto Aquilani, Mauro Camoranesi, Riccardo Montolivo 
attaccanti: Luca Toni, Alessandro Del Piero, Antonio Di Natale, Marco Borriello, Fabio Quagliarella, Antonio Cassano

A dráma és az epika mellett végezetül némi lírát is szeretnénk felvonultatni, hiszen történt még valami az olasz futballban, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és az már-már megható. Nevezetesen: a hévégén Pinturicchio, azaz Alessandro Del Piero 21 góllal gólkirály lett, ráadásul egy olyan Juventus tagjaként, amely távolról sem a legerősebb torinói alakzat az utóbbi években. 34 évesen, több mint 240 bajnoki góllal, vb címmel, bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel, BL elsőséggel a háta mögött, még mindig elpusztíthatatlan. Ahogy köll, be is került az EB-re utazó keretbe. Hatalmas gratuláció az olasz futball alighanem legnagyobb élő alakjának!