Az eddigi egyetlen olasz EB-győzelemről készült felvételt Dino Zoff kommentálja. Az olasz válogatott hazai pályán játszhatta az 1968-as Európa-Bajnokság négy csapatos döntőjét. A Szovjetunió elleni elődöntőt 0-0-ás végeredményt követően pénzfeldobással (!!!) nyerte a Squadra.
A döntő is olaszos hengerelést hozott, ugyanis az 1-1-es döntetlent követően a megismételt mérkőzésen tudták legyőzni a jugoszláv csapatot.
Állítólag felmerült, hogy Kő,papír,ollóval döntik el a bajnoki cím sorsát, de a jugoszlávok féltek Fortuna, római istennőre bízni sorsukat. Így sem jártak jobban: a Stadio Olimpico 55,000 fős közönsége 2-0-ás olasz sikert láthatott. Gigi Riva a "Villám"és Anastasi szerezték a gólokat. míg az első mérkőzésen Domenghini talált be szabadrúgásból.
1968 elején az olasz válogatott még mindig a két évvel azelőtt elszenvedett, igen kínos, Korea elleni világbajnoki vereség árnyékában élt. A korabeli újsághírek arról tanúskodnak, hogy Európa szerte nevetség tárgya volt az olasz csapat, a kezdőcsapatban két szemüveget viselő (!) játékossal pályára lépő ázsiaktól szemben elszenvedett fiaskó miatt. Azt a vereséget magának köszönhette az azzurri, nemúgy mint a 2002-es japán-koreai (remélem nekik kellemetlen) rendezésű Vb-n begyűjtöttet.
1968 nyarán időszerűvé vált tehát, igazán csattanós revansot venni az ellenlábasokon, gúnyolódókon. A squadra ebben a selejtezősorozatban már alkalmazta a trükköt a futballban, amitkét másik olasz barátunk a filmvásznon. Aki szembe jött az kaphatott méretes nyaklevest, az öklös taglót vagy részese lehetett sorpofonnak.
A Riva és Rivera vezette válogatott hasonló módon vette sorra az ellenfeleket, akik közül az utolsó, a jugoszláv csapat – a boxkesztyűshöz hasonlóan - kétszer is kért (és kapott) a sallerből. Közben Terence Hill helyett Fortuna istennő nyújtott segítséget, de ez már legyen a szovjetek baja, akiket természetesen akkor sem szeretünk, ha mostanában Oroszország néven indulnak.
A kontinensviadalt első ízben nevezték Európa Bajnokság-nak, melyen 31 ország vett részt, akiket 8 selejtezőcsoportba sorsoltak. A magyar csapatnak természetesen nem jelentett gondot bekerülni a legjobb 8 közé. Belefért egy dánok elleni 6-0 is a Népstadionban. A negyeddöntőben aztán a szovjetek állták utunkat, nem kis csalódást keltve a focibarátok körében. Az 1966-os világbajnok angolok a négy közé jutottak, de a jó erőkből álló jugók ellen nem sikerült kivívniuk a döntőbe jutást.
Az olaszok, összesen 3 gólt kaptak 6 meccsen és Ciprust, Romániát valamint Svájcot utasították maguk mögé a csoportban. A következő körben Bulgáriát győzték le (2-0, 2-3) a. A négycsapatos döntő rendezésének jogát megszerezve, rendkívül jó eséllyel pályáztak a végső győzelemre. Szovjetunió válogatottjától 120 perc alatt sem kapott gólt Zoff, így következhetett a már említett pénzfeldobásos döntés. Egészen egyszerűen úgy zajlott a dolog, hogy a játékvezetők és a két csapatkapitány (olasz részről Facchetti) bevonultak az egyik öltözőbe és fej vagy írást játszottak. A nápolyi San Paolo közönsége pedig várakozott. Elképzelem azt a pillanatot, amikor 70,000 ember próbál jeleket észlelni, kapaszkodókat keresni, hogy mi fog segíteni, és egyenként rájönnek, hogy semmi, ez tényleg a szerencsén múlik. Ekkor Facchetti megjelenik a játékoskijáróban, örömittasan rázza az öklét és kürtöli világgá a teljesen megérdemelt olasz továbbjutás hírét. A csend hangorkánná változik, jöhetnek a jugoszlávok.
A döntőt természetesen már Rómában rendezték, 85,000 szurkoló jelenlétében. A mérkőzés pontosan úgy alakult, ahogy azt a közönség szerette volna. A jugoszlávok már-már kezdték elhinni, hogy nyerhetnek, amikor a 80. percben jött Domenghini és irgalmatlanul bezúzott egy szabadrúgást. Megjegyzendő, hogy a jugoszláv sorfal tagjai durva szabálytalanságsorozatukért egyenként a kiállítás sorsára juthattak volna de Dienst bíró csak azzal büntette őket, hogy a lövés közben is igazgatta a rendet. és takarta a kapus elől a kilátást.
Jöhetett a megismételt mérkőzés, amelyen már csak 55,000 szurkoló foglalt helyet a lelátón. Meg nem erősített hírek szerint pontosan 9 hónappal később 30,000 fiúgyermek született egyazon napon Rómában. Babonás nép lévén, ennyien otthon maradtak, elérkezettnek vélve a megfelelő csillagállást…
A pályán nem zajlott öldöklő küzdelem. Az olasz csapat frissebb, erősebb volt. Sandro Mazzola remek játékával, Riva és Anastasi – a félfordulatos kapáslövés 18-ról istene – góljaival sima győzelmet aratott.
Ezzel a sikerrel Olaszország válogatottja elfoglalta megérdemelt helyét Európa trónján, ahol napjainkban is tanyázik. Ferruccio Valcareggi kapitánysága alatt 8 év alatt összesen 6 vereséget szenvedett a Squadra, nem hiába tartozik az olasz futball halhatalan nagyságai közé. Gigi Riva az egész EB-sorozat gólkirálya lett 7 góllal és azóta is gólrekorder a válogatottban 42 mérkőzésen szerzett 35 góljával. Bajnoki címre vezette a Cagliarit (!) és 3,5 millió fontért sem igazolt a Juvéba. A szurkolók pénzt gyűjtöttek, hogy versenyre keljenek a nagy klubok ajánlataival.
Szintén az olasz futball korabeli erősségét mutatja, hogy a szezon bajnoka, az AC Milan a következő évben elnyerte a BEK-serleget, Gianni Rivera pedig az Aranylabdát. A piros-feketék 6 Európa-bajnokkal a keretükben 4-1-re verték az Ajaxot a döntőben.
1968 más szempontból sem volt unalmas esztendő Olaszország életében. Megjelent a mozikban a Volt egyszer egy vadnyugat, melyet Sergio Leone rendezett. Mindannyian emlékszünk Henry Fonda ráncaira, Charles Bronson tekintetére, ami az igazán kemény arc iskolapéldájává vált, illetve a polifónikus csengőhanggá alacsonyított dallamra, amiről úgy érezzük, hogy ez az élet, a viszontagságos, de akadályokat nem ismerő élet zenéje. A biztonság kedvéért azért csatolom Claudia Cardinale fotóit, hátha rá nem emlékszik mindenki pontosan.
Zajlott a vietnámi háború, merénylet áldozata lett Martin Luther King, a szovjet tankok ellepték Prágát, és balesetben elhunyt Gagarin, valamint Jim Clark Forma 1-es világbajnok. A Broadway-n előadták a Hair-t, és megszületett többek között Scully ügynök (Gilian Anderson), Xena (Lucy Lawless), Jason Donovan és Michael Schumacher.
Szurkolói körökben azonban az évszám, a megismétlés előtt álló diadalról marad igazán nevezetes. A legendák mindig megmaradnak, kitörölhetetlen az emlékük:
Zoff – Burgnich, Facchetti, Salvadore, Rosato – Anastasi, De Sisti, Mazzola, Guarneri, Domenghini – Riva.
Június 29-én 40 éves átok törik meg. Készüljetek!
Forza Italia!
Rivera
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
madbalee 2008.04.17. 15:50:56
acsurgay 2008.04.17. 17:11:45
Ultras U Fleku · http://hajracsehek.blog.hu/ 2008.04.18. 13:59:07
popp · http://koncertblog.com/ 2008.04.18. 17:54:36
Altobelli · http://forzaitalia.blog.hu 2008.04.18. 19:07:10
Igen-igen '68 a diáktüntetések éve volt Európa szerte, ennyi idő kellett az '56-os hullám után, hogy újra kiálljanak az utcákra az emberek, Lengyelországban és Csehszlovákiában is
sleepy 2008.04.22. 13:49:40
Altobelli · http://forzaitalia.blog.hu 2008.04.22. 14:06:40